2010 Szeptember
3
Mi a pöcsért kell a kűlső
hatásoknak köszönhetően igy megváltoznia az embernek? Nem tudom,hogy hosszútávon
mennyire előnyös az,hogy a nevelésemnek köszönhetően sokáig a becsületesség
csúcsán éltem(ezzel nem akarom azt mondani,hogy semmirevaló példány lett
belőlem,és már a völgyben fütyörészek)de elröhögtem a minap két alkalommal
is,hogy milyen dolgok nem épülnek be az emberbe az évek folyamán. Régen a „karrierem” elején , megbeszéltünk egy tiszteletdijat,ha a másiknak
nem jutott eszébe a müsor végén a fizetés, képes voltam kérés nélkűl percekig ácsorogni
mellette és, ha akkor sem volt hajlandó tejelni ,hajlandó voltam inkább hazamenni,mint
rászólni a saját pénzemért.Ma már pofátlanul kérem... Valószinű,ha mindneki tudná az életben a szerepét
,nem fajúltam volna én sem, de miután az „űzleti” életem első tranzakciói
alkalmával rámszólt egy egy partner,igy : –Azé már számold meg azt a pénzt
mielőtt elrakod! -már tiszta felzárkozás céljából is kénytelen voltam utána
bárhol ilyen esetben számolni,ha ki akartam kerűlni a kellemetlenséget...Ezzel
nincs is baj,tartja a mondás : -„Pénz
számolva,asszony verve”- akkor van baj amikor odajut az ember, mint én a minap.
Papám jött 5 db. 10 RON bankjeggyel ,beváltás céljaból.Addig nem volt semmi fura
mig odaadtam az ötvenest de mikor a kezembe nyomta az 5 darab emlitetett és
reflexből számolni kezdtem,mondom a fasz ki van mindennel. Oda jutottunk,hogy már
a szülőkkel tőrténő müveleteket is a hóbortos
kór berögződései diktálják...rakom bele
a fütyürűm,háftúlról.Vagy mégsem?Grigorescu elvégre nem ártott nekem...
UI : Hari van a „Pénz számolva,asszony verve!” közmondásért?
Bocsee..Még mindig jobb ,mint a legújabban hallott verziója : „Pénz számolva,asszony rúgva”
2010 Szeptember 1
Lehet felteszitek magatokban a kérdést,hogy az
eddigi fehér-fekete kombinációt miért kúrjantottam el a cimerrel,de ennek
egyszerű a magyarázata.Soha nem voltam az a tipus aki verte a belét a
magyarságával de , ha már a Magyar Állam jelenleg észt-űző csapata, hajlandó
volt a mi bandánkra is gondolni és szemrebbenés nelkűl képes egyenlő
honfitársává emelni személyem is, ennyit megérdemel. De amúgy, anélkül is
tetszik eme szinkombináció. Lehet benne van a véremben valami ezzel a fajjal
kapcsolatos micsoda…Ja és még a hideg is kiráz a himnusznál.Hehe.Tegnap
éccaka és ma raggael, a hétvégén készűlt videókat bszarintottam fel a VIDEÓK
almenü elejére tehát,ha van kedvetek, kukkszoljátok meg vala.Ha tetszett , rimánkodjatok
jövőre a polgármester elvtársnak , hogy
a Szimpla Kárpácit hivja meg falunapokra kórnyikálni… ”Gyenge héjj az eklézsia!
A pap a harangozó !
Szeptember 1.-je van ,jön a köhöm ,köhöm szezonja..Egyeseknél
a közköltségnél köhöm,köhöm…másoknál a tüdőtáji coldrexel (kúrálható) vagy hot
szexel (kúrelhető) köhöm ,köhöm…Töhötoméknél
a tököhöm köhöm!Egy mondat ,mint száz! Cimer van,új videó van, a hideg béaszott…s
az ész metál !
Cici…cimeres a honlapom.Galambom!Emelem a kalapom,ha akarom.Porumb Icám !
2010 Augusztus 30
„Ennek a gyönyörű nyárnak is
vége” ...Lehet máshol nem érződik annyira ,de a 7,5 C fokos friss levegő, amit
ma reggel szivtam be érkezésem előtt,arra késztetett, hogy kiirjam nyugodtan
az egyik szüleményem ide illő mondatát.. A Yahoo messen soxor szerepelt a
statusomban, ha masért nem is cikiből, hogy „Viva hétfő” ,de ma nem hirdetem
azt az álláspontom.Habár,tőlem „Élhet a hettfű” ,csak engem a tunyaság
nem enged kibontakozni ,úgy mint ahogy szoktam..Kicsit kemény volt a hétvége és
a figyelmetlenségnek köszönhetem a mai „áldozati” énem.El
Legyetek jók,ha tudtok..s a mentő nem szállit !
2010 Augusztus 23
A mai bőffenésem, a régi bevált mondókánál jobbal
nem kezdődhet : „Bassza meg a jegesmedve,hogy elvagyok keseredve”. Szóval
lennék,ha „Fortuna” nem tette volna sinre a dolgaink utólag.Ugye három hete,
minden valamirevaló, és egy,ezek után semmirevaló sajtóórgánum azt
promoválta, hogy a vasárnapi őszi mocsadalom csúcspontján ott leszünk mi is a
Szimpla Kárpáci-val? Az emlitett,szezonálisan összedobott portál hirdette,hogy a műsorváltoztatas jogát fenntartja, és cselekedett is .Még
most sem tudjuk, hogy miért, de úgy kikúrtak a programból, mint macskát a
kályha alól télen anno a nagyi.Félfüllel azt hallottuk,hogy nem akarnak mulatós
együttest a sokadalomra,de ahogy szét néztem, van ott lecsó bőven a mi
paradicsom-árdé kombinációnkon kivül is. Nem is ezzel van baj,mert reakciómentesek vagyunk mindenre már( ez a „piszkos szakma” minden tipusú szar
megemesztésére megtanitott)de három hét full promoválás után, csak úgy kibaszni
egy együttest a programból, mert esetleg Bartha Winnettout kellett volna mégis
megszellőztetni,ez abszolút amatőrizmusra utal. Kiirtam ,mert irhatnékom
volt(nem bánatom sirtam ki),de kompenzalódott a kukaizmusuk negativ
mozzanata,hisz korábban egy nappal, két falunapon 2 óra lepergése alatt kell
bizonyitsunk (Augusztus 28) . Kicsit a „bugyibévág”, de szivesen megtesszük.Nem
is hiányzik az őszi trágyahalom szinpada..
Egyetek szappant ti,őszön sokat nyalók !
2010
Augusztus 17
Picivel
többet tartottam főoldalon a gübü poént, de ma lennebb
toltam egy arasznyit.Az igazság az,hogy nem is voltam a kőrnyéken a napokban,hisz ismét szilvásdit játszodtunk
a hétvégen.Ez nem az a tipikus „Én ütlek,te kékülsz” verzió,hanem az aszalós
szilvásdi.Eredetileg Tőlgyesen kellett volna fellépjünk a Korondi fazekasvásár előtt, de aztán egy határmenti
dinnyefesztiválra sodort el a „Crivăţ” valamelyik
mellékszele.Erősen gyenge mellékszél lehetett,hisz mire a határ mellé értünk
már totál leállt de annyira,hogy rendesen furcsa volt kint állni a „levegőn”.
Mint ahogy szokott tőrténni , függetlenűl attól,hogy nem
szarakodtunk, nem lézengtünk fölöslegesen ,mindkét alkalommal az utolsó percben
érkeztünk a helyszinre.Az Érkőrtvélyesi dinnyefesztiválon ismét fel se tudtuk
fogni,hogy hol vagyunk...Érkezés,ki az autóból,fel a cuccot s kennyed a
bulit.Nyolc óra aszalódás után csak a
második dal után vettük fel az eredeti ritmust,de olyan fasza volt a
hangulat,hogy mindent megért...Hajnal három körűl kerültünk a szállásra,majd
hat órányi alvás után ismét autóba, s kennyed az emlitett Korondi fazekasvásárra.Sajnos az időpont nem volt
megfelelő ahoz,hogy kitűnő bulit csapjunk (19:00),de megfentük az ipart
rendesen itt is...A hétvégén ismét van egy falunapunk, két hét múlva ,ha minden
jól mukődik a korábban emlitett két helyszinen kellene tartsuk a
frontot.Érkőrtvélyesről annyit kell tudni,hogy itt terem az ország
legminőségibb dinnyéje.Állitólag,minden kőrnyékbeli termelő erre hivatkozik a
piacon..
Apropó ! Aki nem nem látta az IHM-Öreg néne bőrzekéje
cimű versikét,mindenképp keressen rá a neten,ez szinesit egyet a reggelén,ha
már a kölök nem öntötte rá a vizfestéket....Elég ,ha csak ennyit idézek :
„Elütött egy román traktor,de szar ez igy reggel hatkor”
2010 Augusztus 11
Na tessék! Minél jobban figyel az ember
önmagára, annál szexisebb szituációba kerülhet. Leruccantam ma a strandra egy kis
valagáztatás céljából , ami sikeresen le is zajlott. Mint aki jól végezte
dolgát ,törölközővel a kézben,kentem az autóm fele az ipart.Félúton, látom
batyjám vigyorog és ezerrel manőverez egy telefont....hát engem
hiv.Pozitiv. Elröhögjük,hogy hivhat,hisz a telóm az autóban, és szó-szót hozott
ki alapon azt osszuk, ami a kihozott alapon kihozódott.Nem tudom mi a pricsukát
csinálhattam de egy adott mozzanatommal (vigyorogtam asszem valamin)elharaptam
a szám. Tapogatózok,csámcsogok neki ,szivom a nedvet hisz fájt , és ahogy akechup megindult ,gyűjtöttem egy jó kámforossal társitva belőle ! Kicsit megy le gamatba a dolog
,de a viccet kedvelő látogatóimnak is szánok néhány szót még,ha ocsmány is.Egy szó
mint száz! A mentolos kechupot el kell tüntetni a pofabélésből ugye? Mint a standard„ţăran” úgy ahogy voltam,
fordultam és betonhoz csaptam a szószt.Hát mikor fordulok meg annál is jobban
..Anyám! Két tini suna (csitri puca,diáklány, kamasz lúdacska, épp,hogy
szükkent csöcsü, stb...) tőlem max. 2,5 méterre majszolgatták jóizüen a
„pufulécet”.Na szinte mondám nekik ,jó étvágyat lúdacskák.....Nagyon
remélem eme soraim nem nassolás közben olvasod,de hát emberek vagyunk.Néha
fingunk,fosunk ,köpködünk de szerencsére nem mindennapos.Már csak a globális felmelegedésért sem...
Vigaszdalt dobtam össze a tini sunáknak ilyen szöveggel:
Teve voltam, bocsi lányok!
Többet rátok nem szkújpálok..
Ha még netán arra járok
Inkább nektek .. fosok,hányok!
2010
Augusztus 10
Az
“extrém” zabáknak köszönhetően koncsorogtam eleget..Ettem én
már tojást mustárral,kólában főtt sonkát és ahogy a nóta is tartja: „ Ettem fa
lombot,eperfa gombot ,ettem én már mindenféle jót” !
Milló alkalommal fel is fogadtam,hogy több, szinesbe
csomagolt szart nem veszek a számba,de az este megint áttekintettem a dolgokon
.Lehet ,hogy a pöcs alvást ennek is köszönhetem.Az úgy tőrtént,hogy a
Kaffalánder polcait kutattam a gyönyörű kékekkel,valami nassi után. A csomagolt
hentes sorai között,megakadt a szemem egy „Delikatess” márkájú ,fantasztikus
csomagolású „Rákolló olajban „ feliratú gyönyörű csemegén. Korrant egyet a
belügy,hisz imádom az ilyen kütyüket és máris a kosaram aljába lapult az életem
izkombinációja.Salátaágyba fektetve, nyáltúltengéssel zaftositva, előttem a
„Kaják királya”! Nekiszökök mint tyúkanyó a takonynak és a harmadik falatnál
már a gyomrom centrifugásdit játszik.Nézem komolyabban,hogy mi a pöcst is
eszek én,hát nem kiderült,hogy ezek a kurva rizsszemű kinaiak még a rákollót is
meghamisitották!Cakkra olyan sablonba tették a „surimi” alapú általuk kedvelt mocskot
,mint a megpucolt tiszta rákolló,és a magamfajta hülyegyerekeknek kinálják
ezerrel.Most azzal bibelődök,hogy egy képet készitsek róla,ha csak két ember
hallgat rám és nem szoppantsa meg a dolgokat úgy ahogy én ,már nyertünk.A saját
honlapomra még képeket nem tudok tenni de a Szimpla Kárpáci blogját már tudom
szinezni szines kinai kakival is akár.Ha kiböngésztétek nálam a dolgokat,
kattanjatok oda is.
Kukksz’a +
! www.szimplakarpaci.ro
Csemege,csemege..kérdezd
meg a pofám „csemer-e”?
2010 Augusztus 1
Kellemes hetet !
2010 Július 30
Vasárnap este 20 órától, katt rá
valamelyikre és élvezzétek a zenei kinálatom:
www.mixradio.ro-live (gyengus minőség) www.profiradio.ro , www.slagerradio.ro , www.starradio.ro
Csók a homlokdeckára
!
2010 Július
18
Hát basszus,kibújt a szög a zsákból!Lassan 10 éve járogatok évente többszőr-kevesebbszer falunapokra,városnapokra hakknizni..Régen is megvolt az a dolog,hogy a magyarok,románok nem nagyon tomboltak az első sorban,de az már lassan sok amit mostanában tapaszatalunk...A minap egy szomszéd megyei településen léptünk fel a Szimpla Kárpáci-val.Még az első szusszt sem tudtuk rendesen magunkénak,már ott ácsorgott két purdé az orrunk előtt..„Fhomokhoúr vhalami jóu czigányost aztán dhúzzon el léccivhes”.Idáig nincs is gond hisz,ha Republik koncertre hányodnék netán el ,nekem sem esne jól, ha Cocoo Jumboo-t lövetnének ,tehát itt még barát Boxika.Kezdődik a műsor, fokozatosan felpörög a ritmus ,mikor megkapja a cigánysereg a sajátját ,jönnek a további kérések... -„Főhomök úhr! Egy Zöcsés Janikát hújzon el na,valami jó chighányost”.. Elrendeztük a műsort,leszálltunk a szinpadról, Attila hangositott Katiéknak tovább, én mint aki jól végezte dolgát elhúztam focimeccset nézni (Tudniillik egy lacikonyhás vállalkozó, kivetitőt hozott a helyszinre, azzal csábitván el a közönség egy részét)meg se löttem a rimánkodó csokikát .Kati-Milán duo löki az ipart, visszakerülök én is a helyszinre ,nekitámaszkodok a szinpadnak és figyelem a kollégák produkcióját.Purdéval keztem, hát hogyne zárnék csak vele egy estét,nem is aludnék nyugodtan,ha nem.Ezuttal egy fokkal fejlettebb példány somfordált hozzám nagy bánatosan...
-”Főhőmokhkh úr..bhonja bhgeg ezekhnek hújzzanak el valami jóu rrhoumásath,mert münk es azérth jötthünk ki,hogy bhulassunkh egy csöppecskhét”.. Mondom, te ! Nem látod,hogy miről szól ez az egész?!Ti a gyenge agyatokkal nem fogjátok fel,hogy ez egy müsor,ebből nem térnek ki! Nagy bamba fejjel jött a reakció ! Háth igen ,joúl van föhömöhokh,s máhr az orra a főldön vala boxantyúnak(Vagy a szüvében levő bánattól,vagy a szesztől)....
Lehet nagyobb csattanót vártatok el a mai
bejegyzésem vége fele,de nem a poént akartam ma előtérbe helyezni(azt
frissitve a BAROMSAGAIM almenűben találjátok),hanem a 2010-es emberi,nem
bőrszini alapon elemzett sötétséget..Habár..
Thudja a
fhranc főhümohkúr..
2010 Július 09
Nagy nem, de hangyapucányi dilemma volt a „ficsórba odabé né inszájd” ma délelőtt. Április elején az RTL Klub stábja próbált rávenni, hogy vegyek részt az X-faktor castingján. Akkor sikeresen „háritottam” abból az okból kifolyólag, hogy nem motivált egy 10-12 órás, sorszámmal a homlokomon való ácsorgás egy csomó idétlen hülyegyerek közt. Tisztelet a kivételnek, hisz néhány tehettség azért előfordul , de lehet pont nem az én ácsorgásra szánt 12 órám alatt siringőzött volna ott.Hagytam afféle csillogást,villogást.... Rendeztem dolgaim a saját medremben pontosan a tegnap délig, amikor ismét egy +36-os szám „zavarta” meg normál csámcsogásom utáni lassú emésztésem. Szia!Puszi ! Szevasz nyuszi !Kiderült, ha épp semmittevéssel tőlteném az időm, méghivnának egy meghallgatásra a TV2 Megasztár cimű műsorába. Hát, ezúttal az ajánlat sokkal jobban hangzott... Nem részletezem a háttér-tereferét, aranyosak voltak, több kérésem teljesitették volna, de a végső válaszom végülis NEM volt. Sokan azt mondják lehet, barom vagyok, de a megfontolásom gátként állt. Beleszökhettem volna, de minimum három tényező van amit komplikálnék,ha elhúznám a belem....Az is lehet,nagy optimistán bejutok az első húszba, viszont az semmit nem lök a jelenlegi ismerettségi szintemen...Elnéztem Kovácsovics Fruzsinát és a bandáját.Úgy ahogy volt feledésbe meritették, ahogy jött egy újabb bábkészlet. Ha még odáig se jutottam volna el, az már kész cumi lett volna számomra, otorál...Furcsa szó az otórál? Hát tütü cumi! Igy sem??Auto orál..... Néztem az utolsó mezőnyt és ismervén a Király család történetét, az is lehet, hogy simán megvan már most a nyertes... Minden naiv remél,fejetlenűl csőrtet, én viszont sinen vagyok a képességeimmel.. Nem mondom, hogy nincs sütnivalóm, hogy valamit nem tudok vagy nem hoztunk össze jó dalokat az elmúlt 10 év alatt, de azért nálam jobbak millióan vannak...Mondjuk ekkora arcot mint az enyém nehéz összehozni, stilusért nem kell a szomszédba menjek...Ha ezt titulusokkal látnák el a vetélkedő végén, X-fucktoros Terrasztár lehetnék „igyenestöhö”...
"Egyelőre nem osonok se’ giga- terrásztárnak
Nemet mondok 2010-ben a nagyszintű kornyikának .."
2010 Június 06
Ha valaki a „VENDÉGKÖNYVEM” után kutat, javaslom,hogy mondjon le mint Gyurcsány !Az első amit beszúrtam nehezen volt kezelhető , a második ami szimpatikusnak tünt, sunyi módon úgy megtőltött ingyen guugli reklámmal,hogy szinte „agylobot” kaptam amint megláttam... Anyjuk valaga!Ez az én saját honlapom,első másodperctől kiiktattam a werbungot róla és ezek után is csak az fog bemenni amit a testyem óhajt (idézzek KozmeeX-tól is egy hangyapucányit)..
Holnap megyek dalt csefálni,de az a bánatom,hogy még ötlet szinten sincs semmi fabrikálva.Na de előszedem a gettyót és ejsze egyet alkotok. Kovászna megyében lépünk fel a hétvégén, következő héten kiruccanunk egyet,nem vállaltunk fellépést, majd rá egy hétre magyarországon mutatjuk meg a tudományunk egy kisebb városnap alkalmával...
Fejsze ! Addig még jövök ’ejsze ...
2010 Június 29
Kicsit idézek, majd hőstetteimről beszélek…”És akkor
Ettől eltekintve ,ugyancsak a karitativ dolgaimról beszélek, hisz úgy néz ki ez a hónap erről szól.A minap egy pénztárcát találtam…Jó volt, mert kizökkentett a
mindennapokból a gazdájának a felkutatása. Aztán elkaptam a “tettest” aki, mint ahogy sejtettem , nem győzte a hála szavait szórni rám.. Nem rejtett vagyont a lóvétta tartó, de egy nyugdijasnak a 120 RON, az ákkámikkó jó néhány kenyér.
Itt nem állt meg a karitativ sorozat, hisz ma ékes városunkért tettem egy jó mozzanatot. Soxor, meg se fontolom mekkora barom vagyok de a fejetlen beköpéseimnek köszönhetően legalább van témam ….Tekerem kőrbe mint a töketlen a városban cagán, és mit látnak a szép kékek egy adott pinanyalatban? Hát a nemjóját néki! Retkes cigányasszony (nem diszkrimináció,retkes volt!!) nem a kuka előtt 3 méterrel dobta el a flakont? Azzal a bicajtekerős hévvel le is bőgtem rendesen.Mondom neki ! - Héjj Gizike,azt nem oda dobják!Tipikus cigány reakcióként jött a férjétől is a replika…
-Há mhondtham nekhed,hogy ne odtha domhbjad te izé…Hozzám fordul a rroma,aki feltételezem,hogy épp a negyvenedik súrgyét taszajtotta, és ezt mondja:
-Csóuókholom föümök úr! Na mondom,ha egy flakonnal kevesebb az úton ,már nyertünk vele, de mit ad rá 5 percre az Isten? A “penge blokk” alatt tekerek, emelem fel a fejem és az emlitett rróma család asszonysága épp egy feles flakont dobott a szép zőld kukába!!Mondom, na éljen Máj kell Jéckson ! Ezért megérte!
Ha valaha a kocsimból kirepülő tárgynak(kukának) tűnő valamit láttok,ne vessetek rám követ ,mert max banánhéj vagy almatorzsa…Olyan esetbe örökké hozzáfűzöm,hogy : Ne búsúlj babám ez BIO.
Igyon Őn is almalevet,kiméli az aranyeret ! ®
2010 Június 23
A minap a haver szia helyett, “bikicsunájjal” köszönt rám! Story magazint olvasok, Mr. Bikicsunáj a mittudomén hányadik oldalon..Netre pattanok,főcim mindenütt, Bikicsunáj. Este tv nézés, Bikicsunáj .Reggel fogmosás után „bikicsunájt” dúdolok, meg is lepődök rendesen ...Megúsztam a H1N1 –t eddig (már,ha volt ilyesmi) ,erre lefertőz a „bikicsunáj”.Nagyon meg kell fontoljam mit irok,mert ugye én is benne vagyok a showbiznek nevezett pöcs moziba, és mielőtt úgy tünne,hogy az irigység beszél belőlem,le kell tisztázzam ezeket a dolgokat.Ököritófülpösi bohóc ,ahogy fogalmazott egy youtubos kommentáló.Ez nekem is a véleményem, de azt hozzáfűzöm,hogy nem csak az a félkegyelmű a hibás mindezért....Egyik riportban elképedve jelentette ki, „nem is tudom,hogy miként lehet egy rossz produkcióval ilyen hamar hires lenni”. Hát a médiának köszönhetően Biki!
Ezek aztán ,rendesen felfújnak mindent...Egy Szalacsiról,Mátisz papáról, bármikor jöhet riport és lehet,hogy heti egy alkalommal ez a bohóc legújabb halandzsája is beleférne az életembe,de azt nem tudom elfogadni,hogy mennyire promováljak és hogy a süket emberiség ennyire veszi és támogatja is a dolgokat....
Mikor ilyen kommenteket látok jön,hogy fittymát rázzak :
- „Bikicsunáj a király„
- „Mit jár a szátok,nagyon jó hangja van,Ilyenek kellenek ,nem a Caramel„
- „ Amúgy jó lenne ha sok ember ilyen lenne,biztos másabb lenne a világ„
- „Fantasztikus ez az ember, ez az ember nagyon nagy uristen„
- „Nagyon jó hangja van! Kár, hogy nem egy magyar számmal ment a válogatóba mert jól énekel! „
- „ Ennyit a megasztárról! Nem kell oda Soma meg a többi karót nyelt fasznyakú! „
- „ Hú, de nagy tudás kell ahhoz, hogy azt énekelje amit hall... „
- „ Ezek ellenére is Bikicsunáj fóóevör!..pedig nagyon jó a hangja „
Ha ennyire bunkó a nép,nagyon el kell gondolkodjak,hogy a továbbiakban érdemes lesz-e hangsúlyt fektetni a saját szerzeményekre vagy „ Ahogy esik ,úgy suppan „ alapon, szarni a egészre mert ,ha sikerült a balfasságnak ilyen mértékű ismerettségre szert tennie, akkor szerintem mindent el lehet adni ....
Bikicsunáj vicsáj!
2010 Június 17
„Aránylag szép délután ,szinte hat! Megszületett kis Jakab!”. Ilyen esetben ,mikor valaki, valamit nagyon nehezen szül meg,és én részese vagyok e örömnek, ezt a régi gyerekkori versikét variálom örökké.Megszületett a várva-várt UCMR- ADA –tól a „kirúgási” nyilatkozat!„This letter is to confirm that the Romanian Musical Performing and Mechanical Rights Society no longer represents Mr Laszlo Attila (szevasz ékezet) and his compozitions starting with the 17th of June 2007 „ stb. Mint emlitettem ,már ledumálva a magyar féllel a dolog,megyek át Artisjushoz vala.Ma lehet még nem frissitem a RÁDIÓ almenüt,habár megérdemelné , hisz újabb hullámhosszon szólalok meg vasárnaptól.
Jelen pinanyalatban ahol hallható a SlowShow minden vasárnap este 20 órától, Gyergyószentmiklós – Mix Fm , Kézdivásárhely – Profi Rádió, Sepsiszentgyőrgy –Sláger Radió, és 2010 június 20 –tól Székelyudvarhely – Star Rádió.
Ma estvére ennyi,voltam cagázni és nem köll ringatás.
Bachtallo tesho !
2010 június 15
2006 június mittudomain hányadikától,tagja vagyok az UCMR-ADA –nak ,magyar verziója az Artisjus.És most a japánról, attérek a magyarra ...Mind a két hivatal a szerzői jogokkal kellene foglalkozzon ,de amint az általam tapasztalt ábra mutatja, a román fél az elmúlt négy év alatt ,pontosan úgy fektetett hangsúlyt az egész menetre mint az elmúlt héten amióta beadtam a kijentkezési kérésem.Ez egy ékes betűkbe foglalt,formás alakitás,nyálas kérés, szóval minden ami egy magamfajta aránylag értelmes lénytől származhat, arra utalván,hogy unom a fejüket, a semmittevő pofájukat.Közben ledumáltam a magyar féllel is a dolgokat,de ők csak akkor hajlandók közreműködni, ha kilépek rományéktól.Meg is tettem mint emlitettem a lépést, de ma szinte délig, egy mukkot sem mozditottak ezek a kúrvapecérek.(Már,ha a mukk mozditható).Meguntam,hivom őket.Felveszi a tiktarnő...nem tud semmiről semmit,ad egy lúdat, az hebeg,habog...ad egy harmadikat.Ismét egy bájos hang.Az ad egy negyediket....Én „szörömüna” mindegyiknek persze.... Az van,hogy „vreahú sömi rétrág májszelf şisö mö szkoateci din evidentö” de ez a kicsike sem tud semmit semmiről.Mondom, na me „invisible man” , az az mondanám mikor azt mondja az utolsó : „sztaci szö vö dau szekretara”(Álljon,adom a titkárnőt)..Na a szekretARA a második roundoban már mindent tudott (Emlitettem az elején,hogy nem tudott semmiről ,semmit mikor hivám).Nó, aztán kisütöttük,hogy a mai nap folyamán béfaxomolja a dolgokat...
Ha valaki a anyaországból megolvassa a bogom ,bocsi olvassa a BLOGOM és két semmittevés közt egy OTP fiok mellett halad el a délután folyamán, megköszönném,ha megérdeklődne,hogy a még román(de eropai) állampolgár halandóknak, mi kell egy OTP-s számla nyitásra? Kártyástól érdekel az offer.
Thx.Eredményt a mailomra: szimplakarpaci@yahoo.com - ra várom.Thx még 1x
Új !Cse csemer é Ádá !
2010 Június 14
Lehet örök fecsegőnek,elégedetlennek tűnők a bejegyzéseim alapján,de tényleg azokról a dolgokról beszélek szivesen, amelyek szeretkezik a csőröm.Minden egyes új dal promoválásánál egy kisebb harc tőrt ki a helyi rádiókkal anno,hisz azzal az ürüggyel,hogy „pfújj erdélyi zene”, ahol lehetett, ott utasitottak vissza az elején.Hivatkoztak műsorpolitikára ,babámfaszára ,mindenre,csak ne kelljen erdélyi zenét játszani.Mondjuk ez a hivatkozÓSDI meg hagyjám,hisz legalább őszinték voltak,akkor válik pöcsé a szitu, amikor szemedbe vigyorog egy-egy „hozzánemértő” ,igér fűt-fát , majd ahogy kiosonsz a helyszinről,az anyagod egyből a sarokba kerül.Van azért néhány személy aki becsületesen a dolgok mellé állt (áll),nyújtom mancsom nekik még ma is tisztelettel.Ezt a kis bevezetőt nem a frusztrációm húzta ki belőlem, hisz többszőr emlitettem,hogy már immun vagyok ezekre a dolgokra. Azért kezdtem igy, mert a minap egy dal, erősen röhögésre késztetett.Tudom,hogy a nyál csurog a szerzeményeimből,de azzal is sinen vagyok,hogy megvan rá a vevő.... Soha nem felejtem, gyerekkoromban amikor egy-két román rádiót lehetett fogni csak a kőrnyéken ,egyszer egy „curájzenét” (román népzene,magyarul picit cikizve) fogtam ki(be)...Arra nagyon emléxem,hogy a dal elejétől a végéig abból állt,hogy :-Drum bătut ,de car cu boi, măi ( Az út az ökrök által kivert)....ez 24 x kb. egymás után, majd a végén csattanóként :- E bătut de mândrul meu, măi.(A „kedvesem” által „kivert)”!
Ez, igy egyelőre összefüggéstelennek tűnik,de itt a megoldás.Tegnapelőtt este az egyik helyi rádióban, újra ilyesmit hallottam, azzal a külömbséggel,hogy ez saját ékes magyar nyelvünkön volt. A dal 45 százalékában, tudja a pöcsöm melyik igénytelen előadó, de ezzel a mondattal zárt,olcsón ,amatőr módra : „papirkosárban gyürött levél”....Mondjuk az AE Bizottság –Női agyvelő cimű dala sem volt sokkal tömörebb anno,de ez a „papirkosaras” az ocsmányság netovábbja.........
Irok, szervezkedek és Ficz kollégának köszönhetően, meg is kaptam a cim-előadó infót. Szatmári Orsi korcsúlt el sajnos.Ha érdekel, hallgassátok meg a dalt, cime „Gyürött levél”.3: 23 mp. alatt ,pontosan 11 x mondja el a fent emlitett mondatot.Hát ez a legújabb dolog, amivel kikergethettek a világból! Töretlenűl az a véleményem,ha ilyenek szoritják ki azt a zenét amely tényleg, ha gyártva is van de a hallgatóknak van szánva, akkor bunkó székelyesen megaszondva „ a cinci megbaszta az ötöt „!
Szevasz ! Papirkosárba gyürött gevax !
2010 június 09
Éjjel 23:30 van.Most fejeztem be a takaritást.Ha megérem a raggaét azzal kezdem,hogy rászámolok.Nem hiszek benne,de azt tartják az öregek ,hogy hétnél megáll ez a sorozat..
Petem künt van.Jó éjt !
2010 Június 6
Álmodjatok hintát,homokozsót !
2010 Június 3
“Esik az eső,esik az eső..jajj Devla léj...”
„De ciki,nem jön a geci ki”
2010 Május 28
Dib dab dulé,khakheres! Úgy tűnik, egy három hetes problémát oldottam meg az autómon és ismét azért ugrottam csak fel, hogy a POLO-s ismerőseimmel tudassak egy könnyen megoldható bibi elháritást.Az volt a baja a kitsikének, hogy tünt el a vezérlőpult világitása és csak az ajtó mozgatásával indult ,vagy sem újra.Igy hirtelen ,ha a húzalokra nézel az ajtó sarkánal, azt a benyomást keltik,hogy oda csak ágyúval lehet beférkőzni,de ha jobban szeműgyre veszed egy egyszerű kis manőverrel lecsavarható az egész kütyű.Na ma lecsavará’m és adtam neki “contact-sprayt” becsületesen.Hát úgy néz ki ,müxik a dolog! ...... A tegnap új dalt gyártottunk, annak az eltszántságomnak köszönhetően amiről korábban is beszéltem, miszerint, ezután minden hónapban egy dalt fogok –irni , késziteni.Valószinü,hogy a mulatós prodzsektünk kedvelőinek szerzünk örömet, hisz az megy könnyebben már nekünk,de ha más jön össze az sem gond. Ismét szétröhögtük a fejünk 100M-mel az új alkotás elkészitése alatt de a végtemék egy kis sminkeléssel igérem,hogy jó lesz,nem fog érződni,hallatszodni a "nyihahha" benne .A tiszta új Szimpla Kárpáci szerzeményünk cime : Mindegy,csak gyere.Ha majd kész lesz megszellőztetem…
Kellemes hétvégét !
2010 Május 24
Bikfalusi élménnyel és a BAROMSÁGAIM-menű bővitésével jelentkezek a mai napon.Vagy túl lazán vesszük már a dolgokat vagy még a szezonkezdés szele rángatja ide-oda a gondolkodásmentünk de a tegnap, másodmagammal vagy három alkalommal is alig tudtuk előkurisztolni abban a másodpercben az oda illő szót fellépésünk kellős-közepén.Kristóf Kati is megjegyezte a szinpadról való leszállásunk után,hogy :
Mondjuk minden alkalommal kihúztuk magunkat a szarból ,és a bonyolult gondolatmenetnek csak sikeres csattanója született meg , de mindenképp erősen lazán álltunk oda..Na de sebaj, a buli az mindent megért.Volt egy olyan 8-10 személyből álló banda ,azok az első akkordtól az utolsó dobpergésig táncoltak,buliztak.. Közreműködött mindenki ,de ezek aztán hasitottak,le a kalappal előttük.Ugye minden fellépés alkalmával a sok dübörgő dal végén mindig „elhúzunk” egy lassú dalt is. Hát arra jöttem rá, hogy ezzel ki lehetne irtani a világ összes fekete kisebbségét a kőrnyékről. Függetlenűl attól, hogy a Szimpla Kárpáci mulatós együttesként van elkönyvelve, végig az „khajabáták bé” a rhomák,hogy : -Vhalamhi chighanyousat fhömök óurh.Nem gyöztem mondani,hogy ennél már én cyhighányosabbat nem tudok elhúzni és hadd magyarizálódjatok ti is hisz rohamosan cigányodizálodik zeneileg a magyar, de nem jutottunk dülőre..Azán mikor a sok aránylag cigányos után, egy kimondott nyálas (de jó) tipikus magyart játszottunk el, akkor a púrdésereg húzott el nekünk egy kellemest !
Még mindig fent van a régi-új duettem Katival a DALSZÖVEGEIM almenüben ,ami ráklikkeléskor indul is “hirtelen ,egyből,mint ţăran a hegyről”.
Az elején emlitettem,hogy újdonságok kerültek be a BAROMSÁGAIM közé is.Ha van idő rá,kukk’sza meg….
Thx.
2010 Május 19
„Ez a subi-dubi május ,csuda ravasz egy mágus”.....jut eszembe igy, a fenti dátum bepötyögése alatt.Nagy felfedezést bonyolitottunk a napokban a negyedikesekkel. Ezt óhajtom megosztani a jatékos kedvű olvasóimmal.Program után vagy „ország-városozunk” vagy „akasztófázunk” a gyerekekkel, szinte minden délután.A minap is ez tőrtént. Már az „n”-dik játékon voltunk túl, amikor az egyik kisokos felkiáltott!
- Mi lenne ha nem akasztófáznánk ,hanem karóbahúzósdit játszanánk?
Hát úgy hirtelen a fellángolása ketté is tőrt ,hisz eszébe jutott a wikipédiából olvasott néhány élménye a karóbahúzásról , de aztán ugye milyen az ember?Ha új ötlet adódik, azt fejleszteni kell....Igy született meg egy új, picit morbid jaték, amit még akkor kiviteleztem : A karóbahúzás ! Na kérem. Ezután nem kell bibelődni az ácsmunkával ,nem kell a Gordiustól barter-kötelet kérni ,egyszerüen csak egy figurát kell rajzolni a lap valamelyik oldalára. Egy vonalzóval a figura tetejetől kb 2 centiméterre ,lefele be kell jelőlni kb 1 centiként az aljáig nem több mint 12 vonalat.Annál több nem kell,hisz akkor már semmi varázsa nincs az egész menetnek.Jó,ha fentről lefele enyhén szélesednek a csíkok!
A jaték ugyanúgy zajlik mint az akasztófázás ,csak nem a kötélre rajzoljuk hibás válasz esetén az emberkét , hanem lentről fel ,minden hiba esetén „pálmafa”alakban berajzoljuk a két vonal közötti teret.Igy szép lassan ,ékfórmában haladunk felfele.Karóbahúzottnak az számit, akinek már a köldökénél van a „karó”.Annak már kimondható,hogy „KÁMPEC”.Attól lehet folytatni,agyvelőn át..... egészen "DOLLORECCIG" !
Na tsak azéttöhő !!
2010 Május 13
Rádiós hirekkel kapcsolatos a mai beirásom.Nem vertem tamburát mert ugye nem szoktam ,de Sármási B Janinak köszönhetően ,szombat delután riportot hallhattatok rólam,velem a Marosvásárhelyi Rádióban.
Lehet meséltem , csak most dög vagyok visszaolvasni , hogy már ettől a vasárnaptól, a SlowShow cimű műsorom a kézdivásárhelyi Profi rádióban is hallható.
Folyamatosan tárgyalásokat folytatok másokkal is ,majd kiderűl a nyáron a végeredmény,hogy mire jutottam. Tegnap leszögeztünk többek közt egy karitativ koncertet is a Szimpla Kárpácival..Ez június 6-n lesz,ha minden jól müxik...Visszetérve a rádiókra , Janinak köszönhetően azóta folyamatosan hallhatók a saját produkcióim a Marosvásárhelyi Rádióban ,a Profiban viszont 22:00 órától indul a bugyinedvesitő műsorom ....Ha érdekel , jó minőségben itt hallható : www.profiradio.ro . Klikk a : Hallgassa online a Profit-ra, majd mentsd le a linket.
Ha úgy állitod be , automatikusan indul.Arra mindenképp figyeljetek,hogy legyen szivacs a hangszóró alatt!
2010 Május 7
Sziasztok!
Ma alkottunk egy újat! Vagy régit? Új is, régi is egyben..Maradjunk azzal, hogy „Úré-t” ! Novembertől nem durrantottam semmit, de elterveztem a minap,hogy ettől a hónaptól, minimum havi egy nótát fogok irni...Mondjuk én tervezek, de Jézuska fentől rá köll nyomja a pecsétet!A dal , Kristóf Katalin –Várlak mindennap cimű albumára készült eredetileg és az albumon Milánnal hallható duettben . Már a dal gyors verzájának megszületése napján igényt tartottam arra, hogy valaha szereplője legyek.Ha nem lassitottam volna egyet rajta, meg is borjúztam volna .... Megtettük! 100M megint remekelt és mivel jól sikerűlt, fel is lövöm a honlapomra.A dal egyelőre csak itt, a DALSZOVEGEIM menűpontban hallható (szöveg mellékelve) . Ha tetszett,gyere még!Hisz árnyék sem zavar!
2010 Május 3
Aki közelebbről ismer az tudja,hogy legszivesebben az oltár elé is tréninggatyába mennék,ha tehetném.Ez génhiba,igy születtem,vállalom,de örökös harc számomra e cikk beszerzése!Egy bizonyos időben a Megawear-nek volt egy minden szempontból tökéletes cucca, de eltünt sajnos a kereskedelemből.Volt egy pár év amikor pont három darab volt belőle és ahogy a mondás tartja,még a budira is azokban jártam...
Manapság is van amikor elkapok egy –két megfelő példányt (más márka),amit koptatok utolsó cérnáig.A minap, nagy boldogan hiresztelte a barátnőm,hogy van egy kis kupi a központban, ahol van néhány „márkás”(mert manapság nem hihetsz semmibe) cucc és meg kellene nézni..El is mentünk,összejött a bolt és beleköltöztem még akkor.Általában a normális ember költözés előtt meszel.Nálam ez forditva történt.....
Mittudomain ,hányadik felvonás:
Faszi űl egy irodában ,kezében egy korrektor.
Kinyitja ...enyhén száraz.Bütyköli az ecsettel a bibit, de csak vastagon ír.Ez használat előtt felrázandó ugye,de most utólag lett felrázva ...És lett rázva..és tovább rázva ...és egészen az új gatyájának aljáig rázva...Szóval ki(vűlről) meszelődött rendesen....
Na de, ha káromra is (igen a kárómra is !) de megérte...Mivel a korrektort mifelénk pic-nek is nevezik,igy megszületett legalább egy újabb szlogén.Van a mindenki által ismert ping-pong , van a már kevésbé ismert löttyhang a plitty-platty, és az én storymnak köszönhetően megszületett pic-pech.
Vigyázzatok az új gatyátokra !
2010 Április 30
Sziribá!
Lépünk ki ebből a hónapból is .Ennek a tiszteletére kicseréltem a vendégkönyvem. Eddig az volt a bibi , hogy nem tudták sokan mit kell tenni ,ugyanis egy pici kis kockában egy elemi összeadás volt, amit meg kellett volna oldani . Gyenge matekos sorstársaim fellélegezhetnek , de akik myopiában szenvednek , ezek után is nehezen fognak boldogulni. Most egyszerű . Keresd a ”Klikk ide,ha üzenni akarsz!” micsodát , klikk rá, majd onnan bejuthatsz a becsületes új vendégkönyvbe. Lehet használni! Kommizzatokkkk viszonzooooom !!! :P
Sö tröjaszkö 1 Máj muncsitoreszk !
2010 Április 24
Mindig élveztem kutyulni a konyhában. Legutóbbi kotyvasztásom csirkemájjal , spenóttal tőltött csirkemell volt , de előfordult már az is, hogy kólában főtt csülköt készitettem. Fura mi? Fura fura..de fennséges! Ezeket a merész recepteket a netről szedem le és most azért ugrottam fel,hogy egy olyan egyszerű dolgot osszak meg veletek amit most tapasztaltam ki a napokban.Korgott a paraszt gyomra éjjel ,dél körűl, s mondom kilépek hűtőt rámolni. Formás vöröshagyma (pöston lila) kacsintott rám,mondom elrendezem én a valagát.Ezzel zsir jár ugye és friss kenyér?Mindkettőből volt,hát fogjál neki teshow s’“kánnyed”.Nem szélesebb mint a „fákjúsújjam” ,egy akkora uborka is pályázott a vastagbelemre és mondom,ha már ott van megzabálom. Picit tartottam attól,hogy pöcs lesz az ize, mert ugye ezt általaban retekkel párositják, de mondom egye fene.... És ette!Fene Attilácska... Mit mondjak? Érdemes felpróbálni ...kimondottan jó!
Só ,ubréé,jr,hammuma,házikenyér...Ez a nyerő kombináció.
2010 Április 21
Csesszétek meg!Hogy mit nem tesz néhány bugyinedvesitő melódia bedobása a köztudatba?Örökké bohócnak voltam beállitva mindenütt és tettem is érte,hogy ez igy legyen..Én nem mondom,hogy mára nem érett egy “procsentázst” a kókuszom,de azért szerintem ,ha mérlegelni kell ,még mindig lükvercel verem a búvalbéleltséget…Aktiv tagja vagyok ennek az iwiw szirszarnak és követem is becsületesen az eseményeket.Valaha a hi5 ra is regiztem, de oda most kimondottan röhögni járok.
Már tudom onnan,hogy “Kisgörényke” nem volt megdugva 3 hete,”Nagymedve” fittymája valamitől sajog,pedig esküszik,hogy nem rázta meg háromnál többszőr,
”U-fóka” megint szerelemcsalódott , és ”Szappanos Gizella” hetente cseréli a pasikat,tampont havonta..A legkedveltebb hi5 kommentem,amivel folyamatosan találkozok : “Irjatokkk kommitt,vissssszonzom”.Na de mi köze a kiadott bugyinedvesitő melodiának mindehez?Hát ,két alkalmazást én is elfogadtam,több erőszakos ,meselevél után az ájviven.Az egyik feljogosit arra,hogy sunyin megmond a frankót!(Jó pösties mi?).Nahát kérem szépen… Jeles semmiképp nem vagyok.
A jólkinézési arányom 4,7 ,a jóizlésem 4,6, enyhén,de még mindig kedves vagyok…ez az arány 4,4.Szalacsival már a harcot nem vehetem fel ,ugyanis a jószakember arányom 4,0.És ami a mai témám kiindulópontja? Hát a búvalbéleltségi arány?Nem tudom mi a pöcst láttok bennem,hogy csak 3,6 pontot érdemlek. Elhiszem,hogy ilyen a pofalemezem de hát azért mégis… mind ismerőseim vagytok..Ha igy halad, megyek le EMO –ba. Csinálok majd meglátjátok, olyan sok kicsi piros cakkenykét az alkaromra,hogy csak na…
Ó..óóóó Tündérkaszinó ..vagy na …Hotel Tökijóóó!
2010 Április 19
Legutóbb 1993 nyarán voltam lefranciázva! Rosszra gondoltál ugye?
Nem,nem ez más fajta french...Abból amire gondolsz ,kivettem a részem azóta többszőr is.Ez a román hadseregben tőrtént !És még mindig nem az, amire gondolsz!Abból kösz ,nem kérek!Ugye a primitiv kőzegben még ma is folyik,a nemzeti kérdés,ez is azzal kapcsolatos volt.A velünk élő nemzet, suttyó képviselőivel voltam összezárva ,picivel több mint egy évet.Ugye ezek szeretettel szórták a bozgor(hazátlan) szavát,aztán ,ha ráuntak, lefranciáztak,lekinaiztak vagy lemongoloztak.Néhányszor a sajtóban még hallottam ilyen-olyan, ezzel kapcsolatos incidensről,de engem azóta sem érintett meg ennek a szele.Muszáj volt felugranom , hisz el kell röhögjem a tegnap reggeli történetem.Kicsi a városunk, nincs mit látni alapon, összedugtuk a fejünket a barátnömmel és leugrottunk Brassóba.Általában a megszokott rituálé szerint közlekedünk,ez kb. igy fest:Traian piac,MC Donald's,Metro,Selgros,Carrefour ,Aqua Park,Sweet Home.A tegnap nem volt nagy kedvünk valagot áztatni ,igy a legutóbbi előttit, kihagytuk.Na de a tőrténetem a Traian piac kellős közepén tőrtént még az elején.Hétfő esténként focizni járok és lerúgtam már egy újabbat az Adidasaim közül,mondom ezúttal kiszeretkezek a világgal és veszek egy akármilyen,erre a célra használható bówlee focicipőt. Proppeleresdit játszottam a piacon, de semmi jót nem találtam a használtak között.(Tudniillik a Traian piac szerintem az ország legnagyobb túrkálója)
Mondom le van szarva, veszek egy újat (Ilyen is van ott) és belekezdtem az alkudozásba.Szórakoztam a cigánnyal,fogott a figura az elején mint mindig ezekkel és már a 70 RON-nak a felénél jártam, mikor bevágtam egy újabb trükköt.Kész Gábor ,nem kell !De majd visszajövök !De Gábriello csak jött utánam,csak ajánlotta a portékát...Ott volt a tarif már 35 RON-on,mint emlitettem.Ez nyomúlt,mondott, és mindenképp cigányabb akart lenni nálam egy fokkal.Na de nekem könnyü volt ugye teteni a hülyét (Tudom mit irtam!) és tovább fokoztam.Elértük az ucsó árat,25 RON,mondom már megállok, mert elfogyott a figura belőlem és nem akartam egy cigánnyal baszni a szart a végtelenségig , mondom : -Na add ide!.
Szökött is boxi és javasolta,hogy adjak egy 50’s bankjegyet,amiből majd visszaad.Oda is adom,jön a visszajáró 20 RON.Mondom,hejj Gizi !(Manapság nálam mindeneki Gizi).Nem igy egyeztünk!Nézett a cigó a szép kékeimbe én is a sötétségbe ,de sehogy nem akart megválni még egy 5 lejestől.Mondom,hejj 25 –t egyeztünk, kérek 5 lejt vissza!Még teketoriázott kb 7-8 másodpercig,kikelt a képéböl és nagy cinikusan megjegyezte: „Niciodata nu va schimbati voi bozgorii,sunteti o natie de incapatinati”...„Soha nem vátoztok meg ti hazátlanok,egy nagyfejű nemzet vagytok”Na tessék.Most romániaban élek,vagy cigániában,ha ez sem bozgor?Én tudom!Pedig ezúttal semmi köze nem volt egy oridzsinál Decebal leszármazottnak sem az én ügyemhez.Apropó! Ma 1 RON -1,57 FT (BNR)
Bachtallo tesho rromanes des Traianos et Decebalos ükunokos nigros !
2007 Április 17
Vénülok…bolodulok.Tartja a mondás.Habár…inkább egy újabb bölcsesség kategoriába sorolható a legújabb tapasztalatom.Azon töröm az agyam,hogy ide irjam,vagy inkább fogalmazzam meg olyan formába,hogy a BAROMSÁGAIM –hoz beiktatandó legyen?
Azt is teszem,lásd a 19. pontot!
Huppszz !
2010 március 20
Prosti virózis, megszeretkezte a csákányom belsejét rendesen..Három napig minden tipusú neddüm összefolyt , na de kilábaltam úgy érzem belőle..Azért jöttem fel, tudassam a bandával,hogy leszedtem a Valentinapi (Székely Tv) interjút ,ugyanis úgy jártam vele,hogy viszont láttam magam egy blogon.Ezzel nem is lenne baj,csak az a bibi,mivel én voltam rajta látható szinte végig ,én lettem kitéve a kommentárnak.
Allitólag a Székely Tv müsorvezetőinek a “profizmusát” röhögték ,de nem volt sehol kihangsúlyozva, ezért logikus,hogy a paraszt énemmel löttem vissza a replikát..Adott is az Isten egy frusztrált priccset a túlóldalra ,aki tényleg keszpénznek vette,hogy erógén zónán rúgom és elfajult a helyzet..De ilyen szövegre mit lehet reagálni?
“A székelyföld szivéből szólt hozzám ez a műsor! Szűkebb pátriánk tiszteletreméltó előkelőségeinek nagyon magasröptű diszkurzusa remegtette meg rekeszizmaim. Hazánk elitje által készített, mind nyelvi, stilisztikai, mind pedig tartalmi szinten kidolgozott, brilliáns, elsőrangú műsorát kísérhettem figyelemmel. Elbűvölő, bravúros társalgás, mely mágikus erővel hat…. (arcizmaimra…) “
Az a kinos,hogy pont egy olyan kukoricafaló gépezet irta mindezt,aki nem volt képes itthon megvetni a lábát és elhúzott a bús nyugatra …
Utáltam mindig azt ilyen,számitógép árnyékában kuporgó,egy kapcsolatot kialakitani nem képes ,szép fialtalon eltunyult némbereket.
Szerencsére megtanultam az évek folyamán,hogy egy,maximum két replika erejéig érdemes csak az ilyen lotyókkal tárgyalni,hisz az ilyen nem fogja fel a dolgokat..
Apropó! Olvassátok újra,hogy milyen szótárból kinyúzott szókombinációkat kinlódott le a nyavajás egy egyszerü kis, szabályok nélkül lezajlott müsorra…(fenti idézet)Ami röhelyes az, hogy követtem a blogját és tök affekt nélkül ir a hétköznapjairól…
“Már eltelt azóta két hét, de az emlék még mindig elég friss: ezúttal december 19-én indultam rossz irányba, és még aznap meg is szerettem volna érkezni. Ám a havazás miatt az út egy picikét hosszabbra sikeredett. Már az gyanús volt, hogy két órába telt míg Treviso-ba értem a busszal.”
Még,hogy nem cinikus a gyik beköpése?Ne vesszen fel az ember? Amire gondolok az üsse ki a szemét…
Kellemes hétvégét!
2010 március 17
Tamm Tamm..(Képzeld oda a tamburát!)
Tegnap egy kedves ismerösöm tanácsára, feltettem több mint 10 dalt a “teasztarponthu”-ra.Tavaly év elején, még egyszer voltam azon a cimen, de akkor még nagyon rosszul szólt minden rajta.Egy interaktiv honlap, amelynek akkoriban csak az a funkciója volt ,hogy felénekelhettél megadott alapokra dalokat és bedobhattad a mélybe.Ezt mindneki kommentálhatta,blamálhatta ,szóval ilyen pozitiv-negativ jogfelsoroló micsoda volt az egész. Akkor még nem volt ez a zenefeltöltési funkciója,most ezt használtam ki.Ami érdekes ,feltöltés után 6 óraval , már 32 beérkezett e-mailom volt ,szerencsére mind pozitiv véleménnyel..Mondtam én,hogy jó vagyok …hehe...
Duff cimm !
2010 Március 15
Ha igy folytatom,még a végén webspecialista leszek.Az univerzális hejj!Egyszer sibajnok,máskor terrasztár, harmadszor webspecialista..Lassan Éderbá-nak kell becézzetek..Habár az a fránya hir járja,hogy a „.ro”-s domain nevek nemsokára éves elöfizetéssel lesznek csak adminisztrálhatók ,én ismét megvásároltam két új nevet és két lazulás közt útjára „erejsztek ejsze” egy román-magyar(külön futó) hirdetési portált.Mindenképp,egyelőre ingyenes lesz a hirdetés rajta(tuk) és igyekszem minél egyszerübbé és könnyen kezelhetővé tenni.
Egyelőre „fejben under konsztukciónálodik” ,majd visszatérek az újdonságokkal.
Szapulom tegnaptól a toldacuccotponthut becsületesen...alig tudtam leküldeni a müsorom ,addig szarakodott a szolgáltató.Végülis lement akadály nélkül de még egyszer nem szökök neki az ottani tolásnak az tuti.Jah ! Szinte elfelejtem.Éljen a Magyar Szabadság !
Kellemes 7-t!
2010 Március 9
Na,úgy néz ki Jézuska velem volt ,ugyanis becsületesen gyümölcsöztette a mai kiruccanásom.A napokban meséltem a videó „renderelésem” históriáját.
Sepsin bokrásztunk néhány terrasztárral és a Sugásban(bevásárlóközpont), megakadt a szemem..nem egy barna ringyibe,hanem egy erősen „lambada” szinü, lapos kis érdekes kütyübe, ami nem volt más ,mint az én nagy bajom megoldása. Kukkoltam,guvasztottam a két szép kéket ...és mit ad a Teremtő fentebb emlitett fiacskája? Hát dupla cooleres lötytötty hütőt ! Tudod!Nincs hosszú ü-m!.
Hamar, gyorsan, szerelmet is vallottam neki és házhoz hoztam, polgári esküvő nélkül.Átemeltem a küszöbön és azóta mos,főz,takarit és kitünően hüt .Tudod!...
Amúgy a VIDEÓK almenübe esme’n(Sman) feltettem egy „régi” újdonságot.
Viva,viva Sántá Áná !
2010 március 4
Hivtak,szóltak,rábólintottam, igy időnap előtt indul a müsorom(mondja meg már valaki,hol találom a hosszú „ü” betüt).T. Attila kollégám már hétfőtől aktiv a Mix Fm két elérhető hullámhosszán, az én müsorom még egyelőre csak beharangozási szinten áll.Neten még nem leszek hallható, de ügyeskedek a háttérben mindenképp.Legújabban a dalaink a „Laza” rádióban is hallhatók,köszönet érte Dave-nek, aki a ”Ha elment valaki” c. notánkra egy remixet is szándékszik késziteni .
Hallári hó!
2010 február 26
Szanta Kacsuccsa!Ma egész nap rohantam mint a töketlen... az előbb ellenőriztem és szerencsére megvan mindkét golyhóka tehát mégis tökös srác vagyok..
Letesteltem nehány perce és nekifogtam a február 14-i, Valentin napi videó vágasának,de mire „lerendelődött” 15 %-a ,úgy megállt a görényládám,hogy csak na...Nem elég,hogy a felvételek alapján dagadéknak titulálnak még,ha valaki felnézett az ablakomra adatott volt minden látvány arra,hogy besoroljon idiótának is...Képzeljétek el ezt a képet:Tárva nyitott ablak,lükverc laptop szarik a világra,zúgó hájdermenkó és egy enyhén túlsúlyos aki vakaródzik az ablakban.
Gyengébbek kedvéért az tőrtént,hogy prostituáltra felforrósodott a gépem és a biztonsági kütyü kapcsolta ki,ha kellett,ha nem...Mivel a hütobe nem tehettem be ,ez volt az egyetlen módszer ,hogy elkészitsem azt az anyagot amit épp most bszarintok fel a jútúbra...
Ha minden igaz már köllene látszodjon a VIDEÓK almenüben legfelül...
Csokolax,dulkolax..többit kérdezzétek Bang-Bang Sámúeltől...
2010 Február 24
Ha
Egyelőre azokkal az esetleges partnerekkel van a gond, amelyeknél lefedett már a vasárnap esti 20-22 óra közötti müsorsáv.A tervem az ,hogy legyártsak minden hét szombat estéjére, maximum vasárnap délig egy müsort, amelyet a toldaccuccot.hu oldalon lőnék át a partnereknek.Nemsokára jelentkezek partnerlistával is addig is …
Muie Steaua !
2010 február 21
Na me Laji keksz!Jut eszembe egy régi mondás.Kellett nekem rókatojás, varjútejjel.
Megszületett a Székely Tv anyag,fel is lőttem a netre mint láthattátok, erre mi a reakció a rég nem látott ismerősőktől?
“Szia ,na jól megemberesedtél”, “ Na jól felfújtak téged is”,”Üjj hely mekkorát gyarapodtál amióta nem láttalak”….stb, na én azóta nem gyözöm lemosni magamról a “Dagadék” titulust.
Hát lelkömék! Az egy dolog, van vagy 5 éve,hogy a “gelesztás” stádiumból “enyhe turbo” lettem ,de azért álljon meg a menet, mert a látszat csal ! Most kimondottan 4 kilóval “szexisebb” vagyok a tavaly ilyenkori alkatomhoz viszonyitva,de megsúgom nektek,hogy azt amit ti láttok az egy kis televiziós optikai csalás.
Van mit fogni rajtam nem is vitás ,de igyexem "ledúggozni" tőbb úton is mert tudom,hogy a zsirfejü terrasztárok csak bizonyos kategoriában tarolhatnak …
Hehe…még az udvarhelyi buzgó is azt mondta a tavaly nagy búvalbélelten:
“Hát mi assz? Meghissztál..már nem vagy olyan csiiinos”..Áldott szerencse!
Az aranyerem bánná,ha még az is bevágódna lükvercből.
Kellemes vasárnapot !
2010 február 15
Ejfél után óra hat,megszületett kis Jakab..
Kicsit suttyó rim,de mivel nem irható a számlámra,egye fene..
Ettől eltekintve passzol ,hisz megszületett a Valentin-napi müsor is amit sikeresen lebonyolitottunk a Székely Tv stábjával.Nagyon nem is óhajtok ma fölöslegesen böfogni,azért ugrottam föl az admin felületre,hogy baszarintsam be a klipeket. Egyelőre csak zenét linkelek de igérem,hogy visszatérek nehány jelenettel is a müsorból.
Az új klipeket megtalálod a VIDEÓK almenüben.
Csokobám !
2010 február 12
Gőzérővel készültem ma ,ugyanis tv-szereplésem lesz vasárnap.Mivel mostanába hanyagoltam a saját prodzsektem, biza a szövegeket át kell vegyem, egy az egybe..mint negyvenegybe. Kibekkeltem az élő playbacket és igy kitsit kikúrtam magammal mert,igy két nap egymás után kell felruccanjak a studióba .Holnap felvesszük a dalokat,vasárnap majd a müsor meghivottja leszek amit előben lőnek ki...
Jajjjjjjj Istenem ,Attila ! Kiwi,csekkol,kikúr...mehetsz pöstre sztárnak!
Azzal nincs is baj,csak nem tudom eldonteni, Gigasztárnak vagy Terrasztárnak ..hisz ugye a Megasztár titulus az más kezekben van ..
Plikkes citromsó !
2010 február 8
Azt tudtam,hogy ocsmány a média de,hogy ennyire?!
Habár ,ha jól belegondolok ,ezek azok a dolgok, amellyel megfogható az "átlagparaszt".
Ezt nem tudom elfogadni,ha fejbevágnak ,pl úgy mint Norbit az elmúlt napokban ,még akkor sem.Ennek a zsirmentes legénykének az egetrengető kalandja tupirozta fel az idegeim.Nem elég,hogy Hajdú Péter „szálló korong” promója egy héten át fertőzte a reklámspotok végét,még ilyen iparosokkal és a szivszoritó, ájulás peremét érintő meséivel tölti ki a müsorsávot.Óriási megacimekkel beharangozzák,hogy Norbi az utolsókat rúgta szinte egy kemény incidens után.Mikor konkrétan rátérnek a tárgyra kiderül,hogy a szinte ott volt és mégsem engedte..(pont olyan ocsmány story,mint ez a gyerekkori olcsó beköpés)
Konkrétan az szeretkezi fel a pumpám,hogy akkora mesét irnak egy egy ismert személy mindennapi esetéhez,hogy a hallatára már-már jön,hogy a Jehovistákkal felfussak az első hegyre, nehogy az elhangzott story elhozza a világvégét.Megnézed a müsort (lehet kénytelen vagy),és mikor levonod a konkluziót kiderül,hogy Norbi talán adós,bejött egy verölegény és pofán vágta.Belefér ugye egy kisebb mondatba az egész ?Na erről beszéltem.Mindezt hiresztelik egy héttel azelőtt és a napján ,osszák aranyba burkolva 17 percen át.Ha ezekért 2 millió forintot ad hetente a szerkeszőknek a televizió,javaslom jőjjenek hozzám is hisz van egy- két mesemondó haverom.Igérem ,ha azok meséjét kezdem kitárni a nagyvilágnak,eljöhet az a pinanyalat is akár, amikor Zámbó Jimmy őmaga fogja elmondani,hogy fájt vagy sem a segge a suppanáskor,kukorékolás után 1 percel, durr után fél másodpercel !
Mielőbbi felépülést Norbi !
2010 februar 07
Na buff ! Az iwiw profilomon is néhány perce szellőztettem meg a hirt, miszerint a hivatalos www.szimplakarpaci.com honlapunkkal párhuzamosan, utjára engedtük a mai naptól a www.szimplakarpaci.ro domain alatt futó blogszerü micsodánkat...Annyi vacak weboldal sablon van ,hogy már nem tudod eldönteni lassan,hogy mi a blog ,mi a hivatalos honlap, mi a szar,mi a húgyvenc...Mindenképp az a lényeg,hogy rólunk szoló információforrás ez az egész kütyü...Nagyon nem részletezem és rá sem szeretném erőltetni senkire a dolgot,kötelességem megszellőztetni mert a miénk, de mindenkire rábizom,hogy mennyire szivja ki a Kárpáci adagját..
Amúgy nálam minden OK.Ha igy folytatom, még a végén sibajnok leszek.Ahogy egy pici időm adódik, kennyed ki a hóra,több szóra,s’lexek nagyon bátor,ki nem ijed meg kakijától..
Tyüjj hejj..Lázár hejj !! Álmodjatok hintát, Homo-Kozsót !
2010 február 2
Rég nem voltam! Jöttem...
Amit értem lőttem..
Úgy néz ki ismét érkeznek a minuszok aminek nem nagyon örülök,habár abban a szerencsés helyzetben vagyok,hogy a múlt heti -32 C fokban is különösebb nyekergés nélkül indult az autóm.Birjuk mi ezen a tájon a strapát,akkor esik csak rosszul a dolog,ha nem robban reggel a verda.Valamelyik nap is elröhögtem egyik haverrel,hogy kánikula volt aznap a környéken ,ugyanis csak -11 C fokot mutattak a hőmérők.Sőt! rájöttem,de őszintén,hogy a a legkedvezőbb kocogási hőmérséklet számomra a – 5 C fok.
Azért vagyok ritkábban aktiv ebben a periódusban, mert valahogy úgy szeretném,ha ezzel a blogszar szerüséggel, inkább a zenei munkásságom szellőztetődne meg és mivel ez a január, minden téren a lappangás periódusa logikus,hogy fölösleges fecsegéssel kár pocsékolni mindenki idejét.Mondjuk az egy dolog,hogy ritkán irok,viszont ettől függetlenül követem a honlapon zajló eseményeket.Újdonságként felkerült a PARTNEREK almenübe egy link ami az egyik,talán legfontosabb kereskedelmi internetes portálhoz vezet.
Ha innen szeretnétek vásárolni akkor mindenképp az én honlapomról ruccanjatok fel rá ugyanis nyomja a bonuszokat az én kontomra...Hehe milyen köpöri (szaramegevő)lettem...Vicceltem.Csak tudatni akartam,hogy innen is fel lehet ugrani két semmitevés közt az emag-ra.
Ma valami filmnarrációt rögzitettünk egy régi ismerösömmel ,tehát ez a dolog volt a héten az amit kapcsolatban lehet hozni a keverő-mikrofon kombinációval...
Gitárt is fogtam..de csak addig amig leporoltam ....
Ennyi mára..
Szoppendzsá
2010 január 20
Hull a retek,hózik…Micimackó !? Megy ki sajnos divatból….
Na miccoltok a hódzáshoz? Veti mi? Veti mint Yeti..
Apropó.Annyi ilyen süket ,olcsó poén jutott eszembe az elmúlt évben,hogy nagy a gyanúm, fogok egy ilyen almenüt késziteni, ahová csak, az én saját személyre szabott
Annyi a dolgotok csak,hogy vicces beköpésekkel kapcsolatos almenü-név ötletet adjatok.Legkönnyebben az aktiv e-mail cimemre küldhetitek el az 6leteket : szimplakarpaci@yahoo.com.
Aki nem tudná ,hogy mi az almenü, az majszoljon szappant ! Hehe attól szeretlek !
Ujdonság az életemben? Zeneileg az idén még nincs semmi.Kati –Milán prodzsekthez köllene valami új nótákat faragjak ,de olyan lettem mint a cigány púrdé.Csak akkor futok, mikor ütnek ! Azt akartam kisütni ezzel,hogy megoldani megoldok mindent , de csak akkor szökök neki ,ha már a gyertya égeti a fákjúsújjam.
Mondjuk ....khömmmkhöööm..asszem “profi vagyok,ráér” alapon nincs is amiért siessek...Kis naiv mi? Na de, ahogy időm lesz a héten ,gettyót kapok kézhez és ejsze egyet alkotok..A legútóbbi ilyen durrantásunk is elég jól sikerült asszem..A dalrészletet meghallgathatod,ha óhajtod „internet explorer” böngészőben a DALSZOVEGEIM almenüben, egy új, valamint egy régebbi szerzeményem(nyünk) társaságában ...
Bömbölő hangszórót !
2010 január 14
Picit kuka voltam ami azt illeti „bhusthunhába”hisz nem irtam semmit a honlapra, de annál nagyobb szeretettel köszöntöm a bandát,igy utólag is!Big big lové-val!
Mint látható, végre felkerült a főoldalra a már az őszőn beharangozott klipünk.Addig araszoltam,szarakodtam a youtube-ra való feltőltésével,hogy mire észrevettem ,egy iparos (vagy neje) már az album megjelenése után egy nappal megosztotta a világgal.Hevesen nem,de szerény formák közt harcolok azért,hogy lekerüljön a világhálóról és örülnék,ha csak az én honlapomon lenne látható.
Prüszköltem becsületesen korábban a latyakos tél ellen de most igyexem kihasználni minden pillanatát a felfagyottnak!Elég sürün sikerült kimenni a hegyre mostanába és nagyon remélem ezen a héten még egyszer lesz alkalmam kiruccanni.Vasárnap „biatlon” verseny lesz a hargitán és, ha minden jól müködik a “Miklós” palyán is beindul az élet ezen a hétvégén...
Csiribú mindenkinek.Havas Henr....pardon,utakat !
2010 január 3
Ismét bebizonyosodott,hogy a pozitiv élményeimmel jobb,ha elvonulok és hallgatok!
Kellemes vasárnapot! … elmentem ”suhuba” !
BUÉK 2010 !!!!
2009 december 28
Hogy én szinte 365 napot kellett várjak arra,hogy rátaláljak végre a jövő évi kedvenc idézetemre….’sztakutyafáját a fakutyájának!!!
Né ...be szép !?: "A szerelem definiálhatóan amorfizálódott periférikus komplexum, ami a pszeudoindividualisztikus egocentrumban kiváltja a 'De jó lenne baszni!' érzést."
UI: Helyesirási hiba?Nincs hosszú ü-m, na !…de kinek nem tetszik ,anyja koffere!!!! ….a többit meg irjuk a suttyósági kontomra…
Legyetek ügyesek…100 év múlva nyüvesek !!
BOLDOG KARÁCSONYT !!
2009 december 22
Elég sok dologba beletettem a mancsom ami az erdélyi zenét illeti,de azért álljon meg a menet, mert nem rólam szól csak az emlitett !
Tegnap percek leforgása alatt, két alkalommal is érdekes élményben volt részem ezzel kapcsolatosan.Messengeren tereferéltem egyik haverrel és rámkérdezett,hogy mi is annak a tavalyi karácsonyi dalomnak a cime ami....bla,bla,bla...kinyögödött végül –”repdeső télapok-ról” szól?Hümmögtem ,hogy mi a túrót ehetett a drága,hisz saját karácsonyi nótám 2000 –től nem jelent meg(az egy dolog,hogy 2006 ban is árulták a pórtékat felújitott köntösben, de abban semmilyen télapó nem röpködott)
Konklúzió? Nix!Vagy más akkordok közt válogassanak?
Dafto bule !
2009 December 21
Kicsit kinyúltak az éccakáim és azt hiszem a nappalok is becsületes irammal haladnak tovább még néhány napig, hisz minden fronton kell álljam a sarat ,plusz ezek mellé még bejőn ami ilyenkór Győzikén (RTL hiradó alapján) kivül minden becsületes érző embernek bejőn -a karácsonyi vásárlás.Rákaptam néhány éve a brassói Mall kőrnyékére,azóta ott rendezem ezt a dolgot.Az éccaka egy jópofa fellépést bonyolitottunk le maros megye egyik községében ,azelőtt ugye a kedvenc kritizálható „Csillag születik” kötötte le a figyelmem és még azelőtt , tudja a túró miért de elég későn feküdtem le...Szóval zajlik. Apropó (nem vagyok naplopó), „Csillag születik”.Kezdnek megoszlani a vélemények! Egyre többtől hallom,hogy becsületesen kijátszott mindenkit a nyertes Tabáni ,és a trükkjei kitaláltak voltak,de szerintem akármit müvelt, a hangja úgyis nyertes volt.Amit én másképp csináltam volna ,az a pénzelosztási manőver lett volna,ugyanis a döntösök háromnegyedére becsületesen ráfért volna az anyagi támogatás.
Erőt a kézbe !

2009 december 17.
Eddig csak szapultam mindig valakit a honlapomon.Ideje egy kis “örömódát” is zengeni úgy döntöttem.Tegnapelőtt este egy kis elegáns előadáson vettem részt,az unokahúgom táncelőadásán, ami egy kicsit kizökkentett a mindennapi életből.
Ettől eltekintve én is ,mint
A héten nem,de jövő szerdán, ha
Snowboard letéve !Kámpecc neki...(Más most veszi be a teraszról).Bevallom túl dög voltam ahoz,hogy megtanuljam azon is a manővereket.A tavaly megborjúztam volna,ha nem veszem meg a dolgokat (képes voltam ausztriából hazacipelni) de a negyedik seggrecsüccs utáni siketelen felállassorán, startból lemondtam róla,igy az idén ismét becuccoltam ,és a régi szerelmemhez tértem vissza, a sieléshez. A sicucc mint korábban emlitettem, már vaxolásra kész,a kosztüm fogason,tehát csak az égiek bő hóáldás-folytatásán múlik
Buff !
2009 December 12
Csillag születik esmen …
Nem vagyok én rossz emberke és tisztelem a tehetségeket,de korábban már megjósoltam,hogy nyavajások harca lesz ez.
Annyit változott a vélményem,hogy ezúttal kibővitem és kijelentem : tehettséges nyavajások harca ez a csillagosdi!Csillag –ósdi?Á nem ,á nem…(Köcsög Pityu)
Csing csáng csung !
December 10
Legújabban itt hallhatsz rólam :
Kristóf Katalin, Erdély egyik legismertebb popénekesnője nyolc kiadott CD-n énekel, de utolsó egyéni albuma 2003-ban jelent meg. A rajongók türelmetlenül érdeklődtek egy újabb Kristóf Katalin-lemez iránt, ezért az énekesnő úgy döntött, visszatér szólókarrierjéhez. Eddigi albumai a népszerű mainstream pop műfajban íródtak, kézenfekvő volt, hogy az új lemez is hasonló stílusú kellene legyen. Ám az idők nagyot változtak, a popzene is más lett és felmerült a kérdés: vajon tud-e újat hozni Katalin egy megváltozott zenei világban? A lemez 12 dalát hallgatva hallgatva azonban gyors és csattanós válasz érkezik. Már az első felvétel egy új világba kalauzol: a címadó „Várlak mindennap” alig hasonlít az eddigi Kristóf Katalin-dalokra, enyhén clubos hangnemet üt meg, mindezzel tökéletesen illeszkedik a mai zenei stílusirányzatok közé. Feltűnően érettebb, kimunkáltabb az énekesnő hangja is, de – legnagyobb örömünkre – megmaradt kedvessége, selymes lágysága. A címadó dalból videoklip is készült, erről később szólunk még. Több dalban hallhatunk gitárbetéteket szólók vagy kíséret formájában. Ez elégszokatlan a divatos popzenében, de ezen a lemezen különösen jól ötvözték a dance-elemeket a rock hangszerével. A lemez másik nagy dobása lehet az újszerű hangszereléssel előadott „Vinnélek, vinnélek…” kezdetű Presser Gábor-szerzemény, melyet amúgy mindenki ismer, de most egy új megközelítésben lehet azt meghallgatni – és megszeretni. Az aktuális román popzene népszerűségét figyelembe véve nem csodálkozhatunk, hogy menő román slágerekre hasonlító dal is szerepel a lemezen („Érezni akarlak” – feat. StudioProject). Néhány érdekes próbálkozás is hallgatható a korongon. A „Tegnap” című Murányi Tóni-dal a tinédzser brit-pop fílinget hozza; az „Őrült vagy” pedig kissé Madonnás-Jacksonos hangon szól. Katalin örök szerelme, a vocal trance sem hiányozhat, az „Új nap vár” rendelkezik ilyen elemekkel.
Forrás: mediacentrum.ro
December 9
Na megúsztam a jéger party-t ! Csak két pohár káposztalé kellett a gyógyúláshoz, és persze egy egész napos lustálkodás.Kialudtam a főldböl a kőrnyék összes maradék fagyos pityókáját!Két semmittevés közt, leszögeztem két fellépést ; egy maros megyeit 20-án,és egyet szilveszter éccakájára, igy kicsit komplikált lesz a szilveszterem.Az idén is eldugott (nagyon eldugott) falusi kőrnyezetben tervezzük a kiruccanást.Mondjuk kicsi ingázással, de valamit-valamiért alapon megoldom.Sajnos az új klipet (Nem vagy itt) még mindig nem tudom feltőlteni a netre (kiadói tiltás miatt),de igyexem január első napjaiban felbaszarintani mindenképp.
Mára ennyi,legyetek ügyesek ,s csak 100 év múlva nyüvesek !
Titiriti táj táj !
December 8
Mondjátok meg,hogy a túróba tud igy telni az idö?
Valaki okosan kitalálta a következő idézetet : “Az élet olyan mint a budipapir,minél inkább érsz a vége felé,annál hamarabb fogy “.Elég gyakran újitok dátumot bizonyos körülmények közt, és csak olyankor döbbenek le,hogy már ismét “ennyiedike“,megint “annyiadika“?Most tél környékén ,elnézem a természetnek az igyekezetet,de tavasszal majd tessék bicegősebbre venni az iramot kérem!Hehe Honlapommal kapcsolatosan annyit hozzáfüzök ,hogy nagyon nem térek ki az alap design-ből ,de úgy érzem egy kis ünnepi hangulat nem árt ide sem.Nem fogom megtömni csilingelő télapóval ,és mesébe illő angyalsereggel,maradok ezzel a szolid zöldággal ,de ami kell az kell ugye?Mára ennyi,osonok “újház látni”! Brrrr “jégert” igértek,és én nem birom a piáááááááát !
Legyetek gonoszak , szexből kérjetek repetát !
Rock !
2009 December 5
Csillag születik szúrka-pyszka esmen!
“Ügyes nyavalyások“harca ez kérem.Szerintem,ha tényleg lehet adni arra,hogy a közönség szavazata alapján hullnak ki a versenyből ,akkor most az egyszer gratulálok a magyar népnek.Bencét tényleg csak a Szentlelélek tartotta bent idáig is,a másik bohócnak (Horváth Gizi) már rég nem ott volt a helye.Akit szapulok ma este, az a kis kasztrált Vásáry Andrea Bocceli.Áldott szerencse,hogy a zsüri is rajött,hogy a vékony kornyikáján kivül semmije nincs a világon.Már már szinte székelyesen ejtette ki a olaszt,de legalább volt amin röhögni.Táncosok taroltak,ügyes vala Csikó Szabi is …és úgyvégső konklúzióként asszem kijelenthetem,hogy egy szerencsés Tsllagszületiken vagyunk túl…
Metál az ész !
2009 November 29
Nem kötekedés céljaból jelentkezek eme beköpéseimmel,csak ugye zenei esemény más, amit elemezgetni lehet manapság nincs.
Kellemes vasárnapot !
Legújabban ezen hallhatsz rólam :
Kristóf Katalin: Hat év után új nagylemez!
Az ismert popénekesnő pályája 1997-ben indult a The Cool Project (TCP) nevű csapattal. Katalin sokoldalúsága azonban nem tudott egyetlen projektben megmutatkozni, így az évek során több zenei formációban is szerepet vállalt. Belekóstolt az amerikai zenébe a Capriccioval, kiadott három dance-albumot a TCP-vel, énekeltNeoton-feldolgozásokat Milannal és beleásta magát a mainstream pop műfajába, mint szólóénekesnő. Első nagy sikere a Balázs István által írt Visszavárlak c. dal volt, nevét innen ismerte meg az ország. Szólóban eddig három nagylemeze jelent meg (Visszavárlak – 2001, Karácsony – 2001, Egy hang a szívemben – 2003), a negyedik viszont hat év kihagyás után, 2009 novemberében készült el.
- Miért tartottál ekkora szünetet?
- Fontosabbak lettek a másokkal közös munkáim – meséli Katalin. - Szeretek csapatban dolgozni és ezt a Capriccioval, a TCP-vel vagy Milannal megtehettem. Amíg velük megérett egy-egy új produkció, lemez vagy műsor, addig nem igazán gondoltam arra, hogy egyedül énekelgessek.
- De végül visszatértél a szólókarrieredhez…
- Ismerőseim és a rajongóim egy része már régóta jelezte,hogy szeretnének valami újat hallani tőlem. Az ő kedvükre szeretnék tenni most a Várlak mindennap c. lemezzel. Régi albumjaimhoz képest a 2009-es elég sok újdonságot tartalmaz, de remélem, hogy a változásokat ők is pozitívan értékelik majd…
- Mondj pár szót a lemezről!
- Az album CD-Extra formátumú, azaz CD-DVD lejátszóban audio-CD, de ha számítógépbe tesszük, multimédia CD lesz belőle. A dalok mellé két videoklipet zsúfoltunk fel, valamint szövegkönyv, infók, érdekes történetek is vannak rajta. A dalokkal igyekeztem követni a divatot, mert eddigi lemezeim is az aktuális trendek szerint voltak felépítve. Szövegek szempontjából az új lemez hasonlít az eddigiekhez, hiszen régi jó munkatársaim,
- Történt valami érdekesség a lemez felvétele alatt?
- Amikor a kiadótól megkaptuk a leadási határidőt, két hetünk volt befejezni az anyagot. A lemez fele még csak papíron létezett, úgyhogy sok énekelnivaló volt hátra. Természetesen Murphy közbelépett és másnapra disznó egy influenza kapott el, alig tudtam beszélni is, nemhogy énekelni. Persze körbefertőztem a munkatársakat, de orvoshoz menni nem volt idő, így azóta sem tudjuk, hogy a trendi A/H1N1 volt-e, vagy csak valami igen virulens, de hagyományos nyavalya. A munkamenet a következő volt: 3 db torokkéményseprő elszopogatása, egy ének, még 1-2 drazsé, újabb felvétel és így tovább, hogy a nap végén ki lehessen választani a legkevésbé influenzás hangot. Külső szemlélők szerint azonban ez egyáltalán nem hallatszik a lemezen – nevet Katalin.
- Mikorra várhatjuk a lemezt?
- A munkálatok már lezajlottak, a zenei anyagot leadtuk a gyártónak. Reményeink szerint Mikulásra már kapható lesz a CD-árusoknál, valamint online is a www.kristofkatalin.com oldalon. Szeretném megköszönni a Dancs Market Records-nak és Árpi bácsinak, hogy felvállalta a lemez kereskedelmi forgalomba helyezését, a MediaCentrumnak és Szász M. Attilának az akadályt nem ismerő munkát, ugyanakkor mindenkinek köszönetet mondanék, aki a lemezen bármilyen aprósággal is közreműködött – listájuk a lemezborító belső felén olvasható és remélem, hogy nem maradt ki senki…
Forrás: mediacentrum.ro
2009 November 22
Kicsit reggel van,de még “ kicsit reggelebb “ vala mikor előszőr kimozditottam a valagom a paplan alól.Már ,igy 8 óra magasságában elég fitten vettetem az ipart…
Zenei szemszögből még a tegnap esti “Csillag születik” enyhe hatása alatt vagyok.
Sajnálom,hogy megint egy megrendezett dologról kell beszéljünk..
Ugye a “lúdfelhozatalt” becsületesen kiirtották,de hát higyjünk a közönségszavazatba és ennél jobban a női problémába ne avatkozzunk bele.Ami a továbbjutókat illeti ,hát ott is vegyes érzes járja át tüdőkőrnyéki ,aktiv lelkecskémet.
Hát a “kutyakölykök” produkciója távolról sem volt annyira szinvonalas mint ,ahogy azt elpróbálták hitetni a publikummal.Akit sajnálok,ez a jazzénekes legényke .A kieső csaj valóban egy rosszul összeállitott dallal probált nagyot dobbantani.Nem tudom más mit hallott, de én csak egy monoton ritmust,ami valahogy zajkavalkádként jutott hozzám …lehet a koko miatt (Hattérben ment a Cocco Jumboo,hehe)
Mára ennyi..megyek szavazni.
Bachtaló la jevribágyi !
Legújabban itt hallhatsz rólam :
Közelednek a téli ünnepek, a szilveszteri mulatságok, a bulik időszaka, ehhez pedig zene kell. Mivel a magyarországi kiadók nem igazán kényeztettek el az utóbbi időkben mulatós válogatásalbumokkal. A hiányt most az erdélyi Dancs Market Records pótolja, most megjelent Best of...mulatós 4. összeállításával, amely az évvégi maratoni szórakoztatás elengedhetetlen kelléke lehet és miért ne, a karácsonyi ajándékok egyike. Amint a sorozat korábbi megjelenésein, itt is többnyire a műfaj magyarországi sztárjai, mint Kaczor Feri, 3+2, Jolly Románcok és Suzy, Tilinger Attila, A jó LaciBetyár, Mercy, L’amour, Teknő Jenő, Babai János és a Roma koktél show, Tölgyes Csaba, Piás növérkék, Dömötör Balázs, RouletteSláger Tibó, Kamy és a Pomázi Zoltán-Bangó Margit duó vadiúj számokkal tisztelte meg a kiadványt. Az erdélyi élvonalat, Kaly, Szimpla Kárpáci, McPapa feat.Geppa és egy tehetséges új előadó Robi Köszi Köszi képviseli. biztosítják a jókedvet olyan dalokkal, amelyek már közkedveltek.
2009 november 16
Becsületesen zajlik az élet az Xperience portáján.Ami az ehez füzödő munkám illeti, tudatom azokkal akik követik a munkásságom,hogy a Kristóf Katalin albumába ismét belemásztam egy pinányit.Ma kaptam meg a közös klipünk demóját (Nem vagy itt).hamarosan megosztom mindenkivel,csak kapjak hozzá zöld utat...
Elkészült ,mint emlitettem a “Kinek mondhatom el “ cimü duettünk is, amit úgy érzek,hogy annak a rétegnek aki a zenéimet hallgatja, be fog válni.
A Kati-Milán project is kapott egy “ajándékot” .A dal cime : Neked örzök egy álmot(Miért).Ezt is bedobom a mélybe nemsokára.
2009 november 14
Éljen sokáig mutter !!
Kristóf Kati a hetekben megjelenő új albumára ma irtam meg a “Neked őrzök egy álmot” cimü dalt.Érdekesre sikerült a nyers verza ,én is kiwanchee vagyok milyen lesz majd a végtermék.
Ez egy Kati-Milán duetnek indul,de eldől majd a napokban a sorsa…
Emlitettem korábban ,hogy elkészült a „Kinek mondhatom el” ,slow hangvitelü dalunk is amit szivesen be is dobnek a köztudatba ,csak sajnos még egyelőre nem tehetem meg az album megjelenése előtt.Ahogy kikerül a piacra,valamilyen módon felszerketálom a világhálóra is.Részletet viszont szivesen küldök bárkinek belőle.Cimem ezredszerre is emlitve : szimplakarpaci@yahoo.com
Sziasztok !
A videó almenübe, két új videóm is felkerült.Az egyik ,egy még 2007 ben ,távolról,amatőr kamerával,Bixad faluban , falunap alkalmával készült.
A másik, a legújabb videóklipem, a “Sirás nem old meg semmit” c. dalomra.
2009 november 11 –t irunk, és igazságszerint ma, dél körül kellene megkapjam a legújabb nótánk kész verzáját.A dal, a múlt hét keddjén kapta meg az alapokat ,cime “Kinek mondhatom el”.Ismét egy duettről beszélünk, ez már a negyedik talán Kristóf Katival…
Ha kész a dal, lehet tőlem kérni a szimplakarpaci@yahoo.com e-mail cimemen.
Nem árt tudni,hogy lassan megszületik (már le van forgatva) az anno ,készült(talán 2003-ban) a “ Nem vagy itt” c. duettünk 2009 –es remixére is a videóklip..
Kellemes napot!
Legújabban ezen hallhatsz rólam :
A Dancs Market Records kiadó ezúttal, a vakációs bulikra, a laza szórakoztatásra, a nyári kötelező kikapcsolódásra gondolt, a nagysikerű Best of mulatós... sorozat folytatásával. Az album „El se kezd a bulit nélküle” reklámszlogenje itt „halálosan” komoly, hiszen milyen lehet egy mulatozás Kaczor, a Jolly Románcok, Sláger Tibó, Balázs Pali, Csocsesz, Postás Józsi vagy a Szimpla Kárpáci nélkül? De ne feledkezzünk meg ugynakkor az olyan kitünő előadókról sem, mint L’ amour, Geri-Betli Gábor, A jó LaciBetyár, Mercy, amelyek már több éve a szórakoztatás szolgálatában állnak, mégis megmagyarázhatatlanul kevés nyílvánosságot kaptak a médiától. Mellettük ott van az új generáció- Kamy, Jocó Junior, Summerlove, Roberto, Dömötör Balázs, Szivárvány, Roulette, Dávid és a Piás Növérkék- akik fiatalos lendülete a műfajban frissítést hozhat. A 20 dal nagyrésze még sehol nem jelent meg, ezért a Best of...Mulatós 3 kétségtelenül a közeljövő legkedveltebb slágereinek gyüjteménye lesz... Kapható már a boltokban, lemezstandokon és a Mol töltőállomásokon.